Középkori magyar várak térhatású ( anaglif ) fotókon SF

1250 körül a Laborc folyó völgyében házasság révén nagyobb terület jutott a Kaplyon nemzetség birtokába, melyből a családtagok megszervezték a nagymihályi váruradalmat. A következő évtizedekben ennek védelmére két kővárat is emeltek, É-on Barkót, míg a D-i részén Vinnát. A legelső, napjainkig fennmaradt oklevél 1307 előtt említette meg a barkói erősséget, mely Kaplyon nembeli Jakó és András nemes urak tulajdonát képezte, akiktől a Nagymihályi família származott. A várbirtok később csere útján Petenye fia Péter báróhoz került, kinek zsarnok tartományúri hatalmát 1317-ben a vidéket megszálló Anjou Károly Róbert király serege számolta fel. Az uralkodó a hadjáratot győzelmesen végigvivő Drugeth Fülöp szepesi ispánnak, mint honorbirtokot adományozta oda a várat, vagyis a királyi tisztségének időtartalma alatt élvezhette a váruradalom bevételeit. 1342-től ismét a királyi Kamara kezelésébe került, de már a következő esztendőben Nagy Lajos király, örökbirtokként adta oda a Drugeth bárói famíliának. Övék 1486-ig, mikor a, a hozzá tartozó minden jobbágyfaluval egyetemben a korszak leghatalmasabb vagyongyűjtő bárói családjának, a Szapolyaiaknak a fennhatósága alá került. Szapolyi János király 1527. szeptember 27.-én a tokaji vesztes csata után ide menekült, majd tovább indult Erdély felé. A környék várait elfoglalta a győztes Habsburg Ferdinánd király zsoldos hada, melyből Barkót a hűségére tért Drugeth család ismét megszerezte. Bonyolította a hadi helyzetet, hogy a stratégiai fontosságú Kassa városa 1536 – 1551 között János király, illetve Izabella királynő hatalmában volt, ezért a legtöbb környékbeli földesúr mindig az éppen erőfölénnyel rendelkező király pártját fogta. Barkó vára a középkor évszázadaiban sohasem volt jelentősebb fontosságú hely, mindvégig megmaradt földesúri birtokközpontnak, mely váruradalommá összefogta a környező jobbágyfalvakat. Mivel távol feküdt a török hódoltság véres hadszíntereitől, nem épültek ki a XVI. században a korszerű, ágyúkkal vívott hadviselésnek ellenálló bástyás védőművei. Egy 1567-es krónika szerint János Zsigmond választott magyar király, Errdély urának katonasága megostromolta és felgyújtotta a Drugethek várát, mely a főnemesi családon belüli perekkel kapcsolatban többször is szerepelt a híradásokban. A XVII. században erre vezetett az erdélyi fejedelmek hadjáratainak útvonala, amit a Felvidék Habsburg-párti vármegyéi ellen indítottak. 1605-ben Homaonnai Drugeth Bálint zempléni főispán a birtokosa, akit Bocskai István erdélyi fejedelem az utódjának jelölt, de a nemesi rendek ellenállása miatt nem szerezhette meg a méltóságot. Bethlen Gábor idején, 1619 – 1623 között viszont már, mint ellenség jelentek meg az erdélyi hadak, akik ellen Drugeth György lengyel zsoldosokból szervezett egy támadó sereget. Barkót a végzetes pusztulás 1644 márciusában érte utol, mikor I. Rákóczi György erdélyi fejedelem csapatai megostromolták és elfoglalták, majd a győztesek felrobbantották az erősség épületeit és védőműveit. A középkori kővár azóta egyre jobban pusztul.

A településtől Ny-i irányba vezető jelzetlen ösvényen juthatunk fel az erdővel benőtt 280 méter magas hegytetőre, a messziről is jól látható Barkó várának romjaihoz. A hegycsúcs ovális, nyújtott alakú, ezért a középkori vár falai is ennek alakját követik. Az erősség két részre osztható, a sziklacsúcson létesített korai felsővárra és az azt félkörben övező, későbbi időpontban emelt alsóvárra. Ennek udvarát a négyzet alakú kaputornyon keresztül lehet megközelíteni. A várudvart egy kőfal osztotta ketté, aminek kapuján át érkezünk a felsővár alá. A Ny-i oldalt gazdasági épület romjai állnak. A hegy fennsíkját övező falak jórészt elpusztultak.
Barkó várának legkorábbi része a felsővárban 18 x 13 méteres területet övező várfal Ny-i, derékszögű sarkában emelkedő, torony formájú épület lehetett. Ez a felsővár az 1330-as évektől egy több helyiséges palotával és alsóvárral bővült. Mivel birtokosa, a Homonnai Drugeth bárói família rendelkezett más, jobban megközelíthető várral is, Barkónak csak, mint környező jobbágyfalvak uradalmi központjaként volt jelentősége. Mivel távol esett a török hódoltság véres csatamezőitől, elmaradt a XVI. században országos méretű szinten végzett átépítési hullámból is. Ezért nem létesítettek benne az ágyúk elhelyezésére alkalmas bástyákat. Amíg az alsóvár jórészt elpusztult, addig a felsővár épületei két emeletmagasságig állnak, csak a födémeket semmisítették meg a bevonuló győztesek. Mivel a középkori erősség egy sziklacsúcsra épült, a hegyet borító sűrű erdő sem tudott megkapaszkodnia az udvarán, ezért viszonylag áttekinthető a vár területe.