Szerencs
A település környéke már az őskorban lakott volt: Szerencs-Taktaföldváron újkőkori, a Hajdúréten rézkori leleteket tártak fel. Anonymus krónikája szerint Árpád fejedelem és vezérei Hung várából jövet a Takta mellett, a Szerencse hegyéig elterülő mezőn táboroztak le. A monda szerint a Szerencs nevet Árpád fejedelem adta a városnak, amikor az Árpád-hegyen ezt mondta: "Ma ád (ebből származik Mád neve) Isten szerencsét (Szerencs) e tájon (Tállya) Ond (Ond) és Tarcal (Tarcal) vezéreknek."
A XII. században a johannita lovagrend alapított itt kolostort. 1217-ben történik első említése, amely egy plébániatemplomról szól. Az 1420-as évek körül Szerencs és környéke Brankovics György szerb despota birtoka lett. A 1490-ben már mezőváros, a Rákóczi család birtoka volt; 1507-től pedig Szapolyai János volt a helység ura. 1558-ban foglalta el Némethy Ferenc tokaji kapitány. A hegy lábát körülölelő mocsár egyik kiemelkedésén építtette fel reneszánsz castellumát, felhasználva az apátság román és gótikus kőanyagának egy részét. A kétszintes, délnyugati sarkán toronnyal és fallal erődített palota késő középkori udvarház formára utal. Kőkeretes ajtók, ablakok, külső bádogkorlátos lépcsők díszítették. Némethy halála (1565) után különböző birtokosok kezén volt hosszabb-rövidebb ideig a vár, majd 1580-ban, zálogbirtokként Rákóczi Zsigmondnak adta a Szepesi Kamara. Az új birtokos még azon évben építkezni kezdett. Ezzel egy 15 esztendeig tartó építkezés vette kezdetét. A korai építkezésen nem nyúlnak a Némethy-féle palotához, csupán annak övezőfala vonalán többszintes palotaszárnyakkal kerített belső udvart alakítanak ki. A későbbi építkezések során kelet felé újabb két traktussal, dél felé pedig bástyás külső várral bővítették a várat. Utóbbi építkezések alkalmával kicserélték a Némethy-féle kőkereteket, kandallókat. Díszes, lábakon álló kályhákat állítottak, újjáépítették a bábos külső lépcsőt, tornácot. Rákóczi Zsigmond halálával lezárult Szerencs várának fényes korszaka. Fiai Sárospatakon építkeztek, a vár rezidencia-szerepe megszűnt. A harmincéves háború során 1644-ben császári kézre került vár kemény ostrom után jutott vissza I. Rákóczi György fejedelem kezére.
A város felőli ágyúzás miatt a nyugati fal felső része leomlott, megrongálódott a vár. A helyreállítás során lebontották a nyugati tornyot. Az épület összes kőablak- és ajtókeretét kiszedték helyéről és fa ácstokos-szerkezeteket raktak helyükre, illetve kissé eltolva és magasítva újabb ablakokat készítettek. A földszint addig sík födémes szobáit beboltozták, az emeletekre csapos gerenda födém került. A falakat az udvar felőli és a déli oldalon mintegy 1,5 méterrel magasították - jobbára ide építve be a kiszedett reneszánsz keretköveket, kandallókat, kályhalábakat. A helyreállítás ellenére megmaradt Szerencs csendes birtokközpontnak, ezt mutatják egyebek mellett a nagyobb számban megmaradt várleltárak is. Az egykor díszes "palotákban", kápolnában stb. gabonát, állatbőröket, ecetet és minden egyéb terméket tartottak. A XVIII. század derekára már a Rákóczi Julianna ágának kezén maradt (Erdődy család), nyugati és déli palotákból már magtár lett. Néhány esztendő múlva ugyanerre a sorsra jutott az északi nagyterem és szomszédos szobái is. Lebontották az északi tornyot, csupán a keleti szárny három traktusában maradtak lakóhelyiségek. A 19. században már egy birtokos maradt csupán, a Szirmay család. A reneszánsz lépcsőt lebontva belső lépcsőházat készíttettek, majd a század végén a tó felőli oldalon teraszt csatlakoztattak a várhoz. Kisebb átalakításokkal lényegében ez őrződött meg napjainkra a reneszánsz várkastélyból. A II. világháború idején sajnos sok történelmi emlék, így a vár teljes belső berendezése is elpusztult.
1968-tól elkezdődött a régészeti feltárás, amelyet Valter Ilona, majd László Csaba végzett. Erdei Ferenc szerencsi születésű építész tervei alapján 1979 és 1991 között felújították, késő reneszánsz stílusúvá formálták az építményt.
